A pályám egy szakaszán rám bízták egy divízió vezetését.
Korábban nem nagyon volt formális vezetői tapasztalatom. Az iparági tudásomat is por lepte, mert az ezt megelőző években más területen tevékenykedtem. Viszont olyan élethelyzetben voltam, ahol számított, hogy mekkora a fizetésem. Eléggé be voltam rezelve, mert eredetileg beosztottnak jelentkeztem, de végül – bevallom főleg anyagi okból – belevágtam.
A vezetőim bíztak bennem, mert korábban már dolgoztunk együtt, így bedobtak a mély vízbe és biztosak voltak benne, hogy elkezdek úszni. Legalább ők.
Kaptam egy korábban szorosan menedzselt, jól teljesítő csapatot. Nem volt kitől átvenni őket, mert az elődöm már távozott. Így egyszerre próbáltam felvenni a ritmust szakmailag és vezetőként, jórészt önmagamra támaszkodva, miközben egy marcangoló magánéleti válsággal is küzdöttem.
Nem mondanám, hogy túl jól sikerült.
Kívülről jöttként, vezetői rutin nélkül és kevéssé naprakész iparági tudással elég gyorsan szembesültem a csapatom ellenállásával. Semmilyen hitelem nem volt náluk és nem volt túl sok elképzelésem arról sem, hogyan szerezzem meg.
Bizonytalan és ügyetlen voltam. Kibeszéltek a hátam mögött, a csapat senior tanácsadóját tekintették vezetőnek helyettem és a nyílt konfliktusok mellett, rejtettek is mérgezték a mindennapjainkat. Ahogy az ilyenkor gyakran megtörténik, elkezdtek a kollégák felmondani alólam. Az első után egyre gyorsabban dőltek a dominók, erőforrás és kompetenciahiánnyal is súlyosbítva az addig is pengeélen táncoló helyzetet.
Az előadás dübörgött, így a kiesett szereplőket elkezdtem csillogó szemű, tehetséges és lelkes fiatalokkal pótolni. Olyanokat választottam, akikben láttam fantáziát és úgy gondoltam, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni. A régiek elvándorlása nem állt meg és a megítélésem sem javult köztük – pedig napról napra jobb lettem -, viszont azt tapasztaltam, hogy azok a kollégák, akiket már én vettem fel, máshogy állnak hozzám.
Végül az összes induló hendikepem dacára, az újakkal el tudtam kezdeni valódi, elég jó vezetőként együttműködni és elindult egy új csapat formálódása. Nagyon érdekes megélés volt, hogy a két csoport egészen más oldalamra koncentrált, és egészen másként látott. Menet közben arra is rájöttem, hogy ennek elsősorban nem az volt az oka, hogy a régiek seniorok, az újak juniorok voltak, hanem valami egész más.
Az elődöm fantasztikus teljesítményt hozott ki a csapatából úgy, hogy minden döntési ponton ott volt, mindenről tudott, mindent elképesztően szoros kontroll alatt tartott, mindenhez ő értett a legjobban.
Nekem teljesen más az erősségem és a vezetői stílusom. Én felhatalmazó típusú vagyok inkább. Bizalmat adok, támogatok, hiszek az önálló kezdeményezésekben, elfogadom a hibákat, sőt, jó tanulási lehetőségnek látom őket, nem szívesen csücsülök a részleteken.
Az elvesztegetett csapat egy része valószínűleg így is, úgy is felmondott volna alólam. De talán nem mindenki és nem ilyen rossz szájízzel. Talán akkor is megtörtént volna, ha sokkal jobb vagyok a toborzási, és a vezetői szakmában. Azért, mert ők teljesen más típusú irányítástól érezték magukat jól. Teljesen elbizonytalanította és összezavarta őket a rájuk szakadt szabadság, ami részben a tudásom hiányából, de még inkább a korábbi felettesükkel teljesen ellentétes beállítódásomból eredt.
Elveszítettem egy szakmailag felkészült, eredményes, emberileg is értékes csapatot, egyetlen kivétellel. Ő volt egyedül úgy összerakva, hogy túlélte ezt a 180 fokos fordulatot. Utána évekig dolgoztunk még együtt és az egyik legnagyszerűbb tanácsadó vált belőle mellettem, akivel valaha dolgoztam.
A széthullott divízió húsba vágó veszteség volt. Még úgy is, hogy utána felépítettem életem legmeghatározóbb csapatát, akikkel kölcsönösen inspiráltuk egymást. De előtte eltékozoltunk rengeteg érzelmi, mentális energiát és pénzt is.
Azt gondolom, hogy talán elkerülhető lett volna ez a forgatókönyv, ha akkor ismertük volna már a PXT tesztet. Abból az első percben kiderülhetett volna, hogy ezen a ponton a skála ellentétes végén működöm, mint az elődöm.
Meg lehetett volna gondolni, hogy valóban én vagyok-e a legjobb választás.
Vagy fel lehetett volna készülni arra, hogyan lehet transzparenssé tenni ezt a különbséget az első perctől fogva és hogyan lehet bölcsebben kezelni az átmenetet.
Életem egyik legnehezebb tapasztalása volt, amiért ma már hálás vagyok és teljesen megváltoztatta az életemet. De elképesztően drága tanulópénz volt!
Ha te nem szeretnél ekkora árat fizetni és elveszteni egy értékes csapatot, vagy akár egyetlen értékes embert, egy nem jól megalapozott vezetői kiválasztással, kérj egy ProfileXT® teszt bemutatót és válassz biztos kézzel.