Neked hányszor jutott eszedbe ez a mondat az életed során? Bevallom bennem néha még ma is felmerül, pedig szenvedélyes kíváncsisággal tanulom az embereket. Az egyetlen mentsváram, hogy az egyik leggyakoribb kérdés, amit a PXT teszt átadásakor hallok: de hát ez így normális, nem?
Általában azt tekintjük „normálisnak”, ahogyan mi működünk. Ráadásul feltételezzük, hogy a többiek is hasonlóan vannak összerakva. Pedig ez nagyon nincs így!
A valóságban számos vezetői működés, munkahelyi súrlódás ezen a tévhiten alapul és egy felvételi interjún is torzíthatja a valós képet.
Egyszer dolgoztam egy olyan vezetői csapattal, akinek az volt az általános megélése, hogy az embereik nagy része valahogy nem tudja velük tartani a tempót. Hol jobban, hol rosszabbul tolerálták a „lassúságot”, de volt egy alapvető csalódottság érzésük ezzel kapcsolatban. Ez addig tartott, míg közösen rá nem néztünk a PXT felmérésükre. Akkor szembesültek azzal a ténnyel, hogy az ő tempójuk mindössze a magyar munkavállalók 16%-ra jellemző. Egészen más megvilágításba került a gyorsaság kérdése. Egy csapásra megértették, hogy igazából ők térnek el jelentősen az átlagtól, felfelé. Ráadásul a csapat minden tagjára igaz volt ez, így korábban meg is erősítették egymást abban, hogy ez a „normális” és a többiek a lassúak.
Eléggé komoly „aha” élmény volt rájönniük, hogy a többiekkel is minden oké. Onnantól tudatosabban kezelik ezt a különbséget és tudják egymást emlékeztetni is. A valóságban ettől még vannak nehezebb pillanatok, de a tudásbázisba bekerült, hogy ők, vezetői csapatként egyszerűen jóval gyorsabbak és ezért nekik fontos alkalmazkodniuk.
Ha egyszer már tudsz valamit, többé már nem tehetsz úgy, mintha nem tudnál róla.
Azért szeretem csapatoknak együtt megmutatni a PXT tesztjüket, mert abban a pillanatban, ahogy egy szervezetben megjelenik a közbeszédben az egyének közti különbség, mint normalitás, először elindul egy elfogadási folyamat. Elkezd tudatosodni, hogy mennyi féle működésmód „normális”. Mint ahogy az is, hogyha mi történetesen valamiben a ritkábban megfigyelhető viselkedési tartományba tartozunk, hiába várjuk, hogy a többiek majd utolérnek.
A másik szerintem nagyon fontos következménye, ha megismerjük egymás mozgatórugóit, hogy elkezdjük értékelni a többiek erősségeit és a diverzitásra bosszankodás helyett, erőforrásként tekintünk.
Arról nem is beszélve – amit a saját csapatomban is megtapasztaltam -, hogy sokszor poénkodásban oldódik fel a korábban feszültségként megélt különbség. Hiszen már mindenki tudja, hogy Józsival nem baj van, hanem ilyen, és Piri is teljesen oké attól, hogy másképp van összerakva, mint Józsi.
Szorosan és hosszú ideje együtt dolgozó csapatok persze idővel PXT teszt nélkül is kiismerik egymást. De ez az eszköz fel tudja gyorsítani ezt a folyamatot, illetve megkönnyíti az újak integrálását. Egy vezetőt erőteljesen támogat a csapat ösztönzésében, vagy egy erősségekre építő, hatékony és pozitív légkörű együttműködés kialakításásban.
Egy jelölt motivációit, működési mechanizmusait, kognitív beállítódását felmérni kézenfekvőbbnek tűnik, mint a már meglévő kollégáinkat. Azok a vállalatok viszont, akik szélesebb körben is használják ezt az eszközt és tudatosan építenek az általa feltárt információra, egyre gyakrabban tapasztalják a szinergikus működés pozitív hatásait.
Ha te is szívesen növelnéd a csapatodban a szinergiát és döntéshozóként kipróbálnád a PXT tesztet, vedd fel velem a kapcsolatot!