Szerző: Edit Lupkovics | 2025, szeptember 7. | Egyéb
Két testvérem van. De az életem nagyobb részében egy sem volt. A húgom kilenc évvel fiatalabb nálam. Neki sokkal inkább voltam a pótanyja, mint a nővére. Az öcsém már tizenéves korában elköltözött otthonról, és néhány évvel később teljesen eltávolodtunk. A felnőtt...
Szerző: Edit Lupkovics | 2025, augusztus 31. | Egyéb
Múlt héten írtam az osztálytalálkozómról és a rám vonatkozó gondolatokról, amiket hazavittem. Az elsőt itt találod: https://lupkovicsedit.hu/nem-lettem-valaki/ A második a keménységről és a határozottságról szólt. Nem ez volt az első olyan mondat, ami azt tükrözte...
Szerző: Edit Lupkovics | 2025, augusztus 24. | Egyéb
Azt hittem, belőled lesz valaki Tegnap olyan emberekkel találkoztam, akikkel 9-11 éves koromig egy osztályba jártam, és akiket azóta nem láttam. A délután estébe nyúlt, engem pedig hajnalban kivetett az ágy – annyi gondolat motoszkált bennem. A múlt tükrében Két rám...
Szerző: Edit Lupkovics | 2025, augusztus 16. | Egyéb
Augusztus 16-a van. Délelőtt „vadászni” indultam – piac, pékség, élelmiszerbolt, drogéria –, és közben néhány apróságot ajándékba is beszereztem.Az egyik üzletben azonban olyasmibe botlottam, amire nem számítottam: karácsonyi dekoráció. Igen, a negyvenfokos nyár...
Szerző: Edit Lupkovics | 2025, augusztus 3. | Egyéb
Elég régóta barátkozom magammal – a könnyebb és nehezebb részeimmel. Ismerős az az elkeserítő tapasztalás, amikor úgy érzem: már megint ugyanazokat a köröket futom. Mintha a kígyók és létrák társasjátékban újra a startmezőn állnék. Ezen a héten beszélgettem valakivel...
Szerző: Edit Lupkovics | 2025, július 14. | Egyéb
Szabadságon vagyok a fiammal. Ha elálmosodom, alszom délután. Ha az esik jól, egész nap játszunk.Nem hajszolom magunkat „kötelező” programokkal. És teljesen békében vagyok azzal is, ha semmit nem nézünk meg a környék „kihagyhatatlan” látnivalói közül.Hallgatok a belső...